Jelenleg kezdő bloggerként rá kellett döbbennem, hogy egy ilyesminek az elindítása nem két perc. Szánom bánom, de nem is tartozom a blog olvasók népes csoportjába, így a milliónyi beállítási lehetőséget talán későbbre hagyom. Mivel egy minden napi anya vagyok, így a meglévő icipic (értsd napi kb 1-2 óra) szabadidőmben “nem tudok mit kezdeni magammal”. Ami nem igaz, csak éppen már valami kreatívabbra vágyom mint a házimunka,vagy a helyi kisboltok látogatása. Szerencsémre egészen mozgalmas előélettel büszkélkedhetek, így témám van bőven, illetve az anyaság sem éppen szokványos.. Persze, mindenki ezt gondolja, h jó esetben nem ért véget az élete és ha igen, akkor is izgalmasan tölötte a szabad éveit..
Fogadjátok kérlek az írásaimat fenntartások nélkül, egy gyakorlatlan anya, blogger, feleség, kertész, gazdi, utazó tollából. Azt megígérhetem, hogy nem lesz tömérdek, napi szinten bővülő repertoárom, viszont azt is próbálom megígérni, hogy érdekes és talán kicsit izgalmas is amit tőlem olvashattok. Néha történetek lesznek a életemből, mások életéből, utazásokról..ételekről, életmódról, párkapcsolatról, sexről és bölcsességekről, illetve ami még eszembe jut. Lesznek téma fejtegetések, napi illetve nagyvilági dolgokról. Nem behatárolható, de egy átlagos unatkozó anyától csak ennyi telik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: