Kell segítség? Kellene. De..

Eljön sokszor az a pont az életben, legyen szó bármiről, amikor kicsit elakadunk. Kifogyunk a lendületből, ötletből, eszközből, tapasztalatból. Ilyenkor segítséget KELLENE kérni. Itt a hangsúly az ajánláson van. Hányan vagyunk akik ezt megtesszük? Önérzeti kérdést csinálunk a dologból, és már csak azért sem!!!!

Velem is megtörtént, és a mai napig így van, pedig mennyivel egyszerűbb lehetne az élet, ha nem egyedül próbálnánk mindent megoldani.

Megszületett a kis Pöttömség, rámzúdult minden. Főleg az iszonyatos kimerültség és félelem. Egy 3400grammos életke terhe került a vállamra. Azt hittem beleszakadok. Hogyan leszek képes életben tartani? Hogyan leszek képes családot faragni ebből a három emberből? Hogyan leszek “jó” feleség? Egyáltalán hogyan élem én ezt túl, hiszen még én is gyerek vagyok. Minden új. Kellene egy kis segítség. Nem kérem meg anyukámat, mert akkor azt hiszi, hogy nem vagyok elég érett a feladathoz. Nem kérem meg az anyósomat, mert akkor azt hiszi, nem jól választott a fia. Kérjek meg idegent( otthon segítünk alapítvány)? Nem, nem engedek be akárkit a mi kis intim hármas világunkba, még elrontana valamit.  Így tehát küzdöttem, küzdöttünk. Utólag sem látom be, hogy jobb lett volna ha minden héten más lakik velünk és segít a mindennapi dolgokban, pedig nem lett tökéletes semmi. 

Folyton el vagyok maradva a házimunkával, a párommal alig szólunk egymáshoz, estére olyan fáradt vagyok, hogy csak minden másnap jut erőm fürdeni. 

Nem tudom, hogy ez személyiség függő, nemzetiség függő, nem függő, kor függő…jó lenne, ha lenne bátorságunk és elég alázatunk belátni, hogy nem vagyunk szuperhősök, és igen is el kell fogadni, ha felajánlják!

Tedd félre a büszkeséged!