Nehéz téma megint. Kisfiam egy hét múlva lesz 7 hónapos és most hétvégén aludt először egyedül a szobácskájában. Eddig mindig vagy a párom, vagy én ott aludtunk vele, a leendő férjecskémmel egyre nőtt köztünk a távolság. Most jutottam el oda, hogy nem volt lelkifurdalásom, amiért nyugodtan alszunk kb két és fél méterre tőle, köztünk egy fallal.
Volt már rá példa, hogy megpróbáltam a párommal aludni a nappaliban, de annyira furdalt a lelkiismeret és annyira féltettem a picikém, hogy az éjszaka közepén visszasomfordáltam az ő szobácskájában.
Egy korábbi posztomban fejtettem ki, hogy mennyire nincs házas életünk, és elhatároztam, hogy ezen változtatni kell. Igaz hogy még most is 95%ban Pöttömség körül forognak a gondolataim, de legalább már megtettük az első lépést.
Hihetetlen, de nagyon jól sikerült ez a két éjszaka. Nándika, kb még soha nem aludt ilyen jókat, engem sem furdalt a lelkiismeret, és nagyon jót tett a lelkemnek az összebújás. Természetesen beszereztünk egy bébiőrt, így minden rezdülését meghalljuk. Eddig amikor vele aludtunk, minden éjszaka fel kellett hozzá kelni, hol cumit visszaadni, hol fordítani, hol etetni. A cumi adogatások száma éjszakánként elérte akár a 8-10et is, ígynem igazán voltak pihentetőek az alvásaim. Az elmúlt hétvégén, csak egyszer kért cicit mindkét éjjel, hajnali 4körül és utána negyed 8ig aludt tovább. Ennek nagyon örültünk és végre nem vagyunk hulla fáradtak.
Nagyon sokat rágódtam ezen, sok helyen olvastam, hogy a csecsemőkori hirtelen (általában éjszaka) bekövetkező, levegővétel kimaradása miatt beálló halált legkönnyebben, az együttalvással lehet megelőzni. Az elején kb egy hónapos koráig próbálkoztam, hogy egy ágyba aludjon velünk a nappaliban, vagy a kisszobában lévő kihúzhatóson, de nem ment. Mindig feszítette magát, nyűglődött, nem tudott nyugodtan pihenni. Így kialakult nálunk a rendszer, hogy ő alszik a kiságyában, és hogy legalább az egyikünk tudjon pihenni, apa vagy én meg a nappaliban. Van légzésfigyelőnk is, ami szerencsére sosem hagyott minket cserben, és nem hozta ránk a frászt sem. Mindig nyugodt lehettem, hogy semmi baj nem történhet, ha mégis, rögtön meghallom, és a terhesség alatt elvégzett elsősegély tanfolyamon tanultak alapján pedig megmenthetem a kicsikémet. Sajnos -sajnos nem vettem észre, hogy időközben teljesen befeszültem, tiszta idegbajos hárpia lettem a kialvatlanság és az állandó stresszelés miatt. Ez nem tett jót Nándikának, nekem és a párkapcsolatomnak sem. Nem szabad elfelejteni, hogy a baba mellett, még ember vagyok, wkinek vannak szükségletei. Boldog mami = boldog baba
Szuper döntés volt, hogy megtettem ezt a lépést és volt bátorságom kicsit ‘elengedni’ magamtól a kicsikémet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy holnaptól önálló lesz, csak igyekszünk mindenkinek megteremteni a megfelelő életteret a nyugalmas alváshoz és ébrenléthez.
Megy ez, csak egyszer el kell határozni magunkat!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: