Krupp2

Ismét bekopogtatott hozzánk a betegség. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy már nem ért annyira váratlanul, mint legelőször, és össze tudtam szedni a gondolataimat. Éppen anyukámnál lakunk ideiglenesen Szegeden Kispöttömel, így nem voltam egyedül,  amikor elkezdődött.

Délután taknyos lett picit, kiszívtam az orrát, egyébként jó kedvű volt. Előző nap elmentünk egy játszóházba nem messze a lakástól, de egyedül volt, nem érintkezett más gyerekekkel. Kicsit hűvösebb lett mikor jöttünk haza, bár én ujjatlanban kibírtam, neki a hátára terítettem egy pulcsit. Úgy érzem, ez volt a hiba… Ennyi elég szegényemnek, hogy újra belecsússzon ebbe a betegségbe. 

Kb este fél 10lehetett amikor felsírt az alvásból, újra meghallottam a rekedt kis hangocskát és a kutyaaugatás szerű köhögést. Megpróbáltam gyorsan inhalálni, de túlságosan meg volt rémülve és egyre jobban belelovallta magát a sírásba, így egyre jobban fulladt. Megkértem édesanyámat, hogy amíg mi kint lenyugszunk a teraszon a hűvösben, addig ő szedje össze a baba holmijait ( kisruhák, pelenkák, takaró, sapka, tápszer és babavíz). 

Kihagytuk a felesleges kört az ügyelettel és egyből a gyermekklinikára siettünk. Ott, érdekes módon, a mostani esetben kapott szteroidos kúpot, míg Pesten nem adtak neki. Megpróbálták az inhalálást, de sajnos nem sikerült Nándi zaklatottsága miatt.

Kaptunk egy vas rácsos ágyat és egy karfa nélküli hokedlit. A szoba kb 2,5*4 méteres volt. 3 rácsos babaágy és egy felnőtt épágy volt benne. Minden fekhelyet kisbetegek foglaltak el. Az anyukák pedig kitartóan fejlebuktatva, rácsnakdőlve, fejet ölbehajtva, tátott szájjal a kimerültségtől, őrizték a kicsikéjük álmát.  Mivel éjjel érkeztünk, utolsónak a szobába, már annyi helyem sem volt, hogy kinyújtsam a lábam, ha leülök. Levegő kb semmi a szobában, de a mi ágyunk volt az ablak alatt és mivel Nándika nem kapott takarót, becsuktam az ablakot, mert akis bébitakaró amit hoztunk vékony volt. Reggellre, már nulla oxigén volt. Úgy éreztem magam, mint egy rossz rémálomban. Folyamatosan ébren voltunk, hiszen valamelyik kicsi mindig felsírt, köhögött, hörgött, stb. Légkondi volt a szobában, és működött is, csak ott is az egyik kisbetegre fújta a levegőt így azt is kikapcsoltatták.

Meglepetésemre, kaptunk tápszert, babavizet, és még bébiételt is. Pesten az1.sz. Gyerekklinikán Nándi nem kapott semmit. Sőt, itt még én is kaptam ellátást. 

Kt keserves éjszakát és nappalt töltöttünk bent. Inhalálások sora.. Ami megdöbbentett, hogy orrszívás gyanánt katétér csövet dugnak az arcüregébe és úgy szabadítják meg a váladéktól. Kínzás.

Másnap az egyik kisbeteget másik kórterembe helyezték, így nagy örömünkre felszabadult egy ágy, abban reménykedtünk, talán nem kell már állva ennünk. Persze az örömünk nem tartott sokáig, hoztak egy másik kisfiút, aki testileg fogyatékos volt. 5 éves, járás és beszédképtelen.  Éjszakára az anyukája felment az anya szállásra. Ott hagyta nekünk a magatehetetlen hangosan kiabáló, síró és hörgő kisfiát. Először rettentően dühös voltam. Azt gondoltam, hogy ez az önzőség felső foka. Utána szépen lassan lenyugodtam, és elméláztam. Megtudtam, h 8 hónapos terhes az asszony, így rettentően fáradt lehet.  Ha egész életében gondozta a magatehetetlen fiát, természetes, hogy kicsit ki akar szabadulni, pihenni, úgy, hogy nyugodtan alhat, mert a nővérkék, úgy is figyelik a fiú minden rezdülését. Persze a mi szempontunkból még nehezebbé tette az éjszakát, mert a babák folyton felébredtek rá, illetve a mi 10 perces elbóbiskolásunkat is felzavarta. Annyira hálás vagyok az életnek, hogy egy egészséges kisfiúval áldott meg. Ez a legnagyobb szerencse, ami valaha is érhet egy anyát.  Mivel az éjszaka folyamán romlott a kisfiúnállapota, átszállították másik szobába, és a helyére került valai más. Újra 4-en a szobában. Érdekes, éjjel kettő és nincs a kisgyerek mellett senki. Neki szintén ugyan az volt a baja mint az előző kisbetegnek, viszont őt egy otthonból hozták. 

Hajnal három…csak az órát bámulom, nem telik az idő.

Nándi felköhög, és elkezd sikítva sírni.. Felkiabálta a többieket. Elvittem orrotszívatni és kapott Nurofent a torokfájására. Újra nyugi van,hajnal 4.

Vannak órák az életben ami szinte pillanatoknak tűnnek, de a kórházban eltöltött idő, annyira lassan vánszorgott, mintha valaki direkt lefogta volna az óra mutatóját, nehogy hamar túllegyünk a szenvedésen.

Hiába próbáltam pénzt kínálni a nővéreknek egy nyugodt szobáért cserébe, semmi esély nem volt rá. Baba mama szoba említésénél hangos nevetésben tört ki az ápoló,és közölte, hogy ha nem tudnám, ez Magyarország.

Kérdeztem, hogy van-e esetleg etetőszék, hogy ne a rácsos ágyba csöpögtessem a főzeléket, igenleges választ hallva, meg is lepődtem. Mondták, hogy bent van a fürdető helységben, hozzam kis, ha kell. Hát…ragadt az évszázados mocsoktól. Pontosan úgy mint a fürdő. Szégyen, nem szégyen, két napig nem fürdettem meg a gyerekem, csak áttöröltem nedves popsitörlővel. Nem hiányzott volna még nekünk egy jó kis bőrbetegség, vagy hasmenéses fertőzés.

Most a picikémmel itthon vagyunk, napi háromszor próbálunk inhalálni salvus vízzel. Orrba szájba megy az orrszívás és hurutosan köhög. Az étvágya és kedve jó, nem fogyott, nem lázas. Bízom benne, hogy hamarosan túl leheszünk ezen és újra élhetjük a normális, átlagos hétköznapjainkat.

Szóval el ne felejtsük, hogy itthon vagyunk, így ne számítsunk ‘luxus’ körülményekre az egészségügyben. Vértezzük fel magunkat és koncentráljunk babánk mielőbbi gyógyulására.